KAMARAI EMLÉKÉREM 2025 - DR. SZÉKELYI KATALIN

A Magyar Orvosi Kamara Tolna Vármegyei Területi Szervezet Elnökségének egyhangú döntése értelmében 2025. évben a Kamarai Emlékérmet dr. Székelyi Katalin Csilla kapja.
Dr. Székelyi Katalin 1965-ben született Budapesten. A bicskei Vajda János Gimnáziumban érettségizett 1983-ban, ugyanebben az évben felvételt nyert a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára. Diplomát 1989-ben szerzett és ebben az évben kezdett el dolgozni a szekszárdi Balassa János Kórház Laboratóriumi Diagnosztikai Osztályán. A Balassa János Kórház első és azóta egyetlen munkahelye, ahol azóta is elkötelezetten szolgálja a betegellátást és a hazai orvoslás fejlődését.
Szakmai pályafutásának első állomása a klinikai vizsgálatok szakorvosa cím megszerzése volt 1996-ban. Ráépített szakvizsgaként klinikai mikrobiológiai szakvizsgát is tett 1999-ben. A két szakvizsga birtokában a laboratórium magasan kvalifikált, pótolhatatlan tagja lett. A mikrobiológiai részleg vezetőjévé nevezték ki, emellett tevékeny részt vállalt a klinikai kémia, hematológia és hemosztázis részlegek munkájában is.
Az infekciókontroll területén végzett munkája elismeréseként a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság Pándy Kálmán Díjban részesítette 2012-ben.
A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Gyógyszerterápiás Bizottságának és Intézeti Kutatásetikai Bizottságának tagja, több éven át a kórház Tudományos Tanács titkári pozícióját is betöltötte. A kórház, elismerve több területen végzett példaértékű tevékenységét, Balassa Díjjal jutalmazta 2001-ben.
2004-től először megbízott, majd kinevezett osztályvezető főorvosként biztos kézzel és kivételes szakértelemmel irányítja a Laboratórium Diagnosztikai Osztályt. Minden megnyilvánulását szakmai alaposság, empátia és kollegialitás jellemzi. A dolgozók számára inspiráló vezető, aki mindenkor készen áll támogatni munkatársait, ösztönözve őket a legmagasabb szintű teljesítmény elérésére. Szaktudása és embersége révén olyan támogató és harmonikus munkakörnyezetet teremtett, amely hozzájárul a kórház kiváló diagnosztikai eredményeihez.
Dr. Székelyi Katalin országos viszonylatban is elismert szakember. Tudományos cikkek társszerzője, egészségügyi kiadványok lektora. A Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság vezetőségi tagja, a Magyar Infektológiai Társaság és az Európai Klinikai Mikrobiológiai Társaság tagja. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Orvosi Laboratórium Tagozatának tagjaként szakmai irányelvek, protokollok, minimum feltételek kidolgozásának aktív részvevője.
Dr. Székelyi Katalin 2015-ben csatlakozott a Tolna Megyei Területi Szervezet munkájához, mint területi küldött.
2019-ben a tagság Szekszárd-Bonyhád választókerület elnökévé választotta, emellett országos küldötti tisztséget is elnyert. A 2023-as választáson ismét nagy többséggel erősítette meg pozícióját, mind a választókerületi elnöki, mind az országos küldötti tisztségben.
Mint választókerületi elnök, a Tolna megyei elnökség aktív és lelkes tagja, akire minden helyzetben lehet számítani. Legyen szó egy ülésről való beszámoló megtartásáról, kollégák mozgósításáról különböző feladatokra, vagy épp a Balassa Napi Kamarai Különdíj átadásának levezényléséről, Dr. Székelyi Katalin mindig megbízhatóan helytáll. Igazi érdekképviseleti elkötelezettséggel és széleskörű tájékozottsággal védi kollégái érdekeit.
Kiemelkedő lelkiismeretességgel látja el megbízatásait, következetesen megfelelve az általa támasztott magas elvárásoknak. Bár kórházi munkája jelentős leterheltséggel jár, mindig szakít időt a kamarai feladatai ellátására.
Dr. Székelyi Katalin nagy munkabírású, lelkiismeretes és megbízható tagja a Tolna megyei kamara vezetésének, aki tevékenységével jelentős értéket képvisel a szervezet életében.
Állatorvos férjével Faddon élnek, két felnőtt korú gyermekük és két unokájuk van.